Juiceként itta meg. És szar volt az íze. Nincs mit szépíteni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kollégista kora óta minden szart képes volt megenni és meginni, ami ahhoz képest, hogy gyermekkorában olyan finnyás volt, hogy maga után sem volt ugyanabból a pohárból inni, hatalmas előrelépés volt. Lement, és hatott, ez volt a lényeg.

Folyó volt, tiszta, de mégis békés folyású. Szép helyeken folyt át, életet és szeretet hozva. Az őt néző embereknek tiszta képet mutatott önmagukról, és amikor ittak belőle, felfrissülést adott. A hegyekből hömpölygött, egyenesen Győr felé.

És akkor meglátta azokat az embereket, akik őt nézték. A volt csoporttársai voltak, akiket Andi kívánságára eldobott, voltak ők bármilyen fontosak ők Titusz számára. És a Nagy Csapat csak a szemetet látta, a hordalékot, a mocskos folyamot. És elfordultak. És Titusz fájdalmában egy véres folyammá vált.

A saját hulláját sodorta. A tenger felé, amely a saját könnyeinek tengeréhez. Óriásnak látta magát, vérző, leláncolt, bőgő óriásként, amely csak sírta az ezüst színű esőt, amely beborított mindent, páncélként védve a mocskos folyamot, és a szobrok hadát, melyek Titusz példaképei voltak. Egy fagyott világ képei sodródtak Titusz szemei elé, ahol őt temették, vízre bocsátott, égő tutajon...

Amikor felébredt, nagyon fázott a padlón összegörnyedve. És tele volt fájdalommal. Bánta a gombát, a létet, a megszületést.

Zokogva siratta az életét...

Sentenced - The river