Meglátta a fényt. Valahonnan a szemhéja mögül próbálta magát a pupillájába erőszakolni, az utcán dübörgő autók morajával együtt éles fájdalmat okozva. Kinézett a fénybe, és megnyugodott, hogy a fájdalom permanens, és nem a fény okozza, hanem csak másnapos. Szépen lassan eszébe úszott minden, a lehúzatlan redőnnyel, a magánhagyott gyapjúöltönnyel, az elmenekült Andival az élen. Felsikított legbelül: vissza kell csinálnia. Utána kell mennie, vissza kell szereznie az asszonyt. Hogy történhetett, hogy most hagyta elmenni? Máskor ha szakítás, elköltözés, elutazás jött szóba, az utolsó pillanatban mindig megenyhült, és bocsánatot kérve édesgette vissza magához Andit. Most is mint mindig, az indulatokat kialudta magából, és bambán maga elé bámulva igyekezett emlékezni, mi is történt. És az emlékekkel együtt visszakúszott a zsigereibe a szabadságvágy. És már arra vágyott, hogy tartson ki, legyen hű magához.
Egyelőre még mozdulni sem nagyon tudott. Gondolkozni is nehezen. Másfél órát hagyta magát tisztulni, akkor mert kimerészkedni a szobából.
Tisztálkodás után ahogy kiment a konyhába vízért, értetlen és látodmondtamén pillantásokat látott. Nem akart beszélni, egyedül akart lenni ebben az idomtalan, amorf és meghatározhatatlan érzésben.
Nem tudta, hogy legyen egyedül. Unta az embereket maga körül. Sóhajtva lefeküdt, és bevillant az isteni szikra: elmegy a nászútra - egyedül. Csak ezt a napot bírja ki, ne jelenjen meg Andi. A tegnapi repedést nézte percekig, majd elaludt. A redőny megint úgy maradt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
meta 2007.04.21. 21:28:02
Devecseri Titusz · http://titusz.blog.hu/ 2007.05.09. 07:45:35