Hosszú napok, hetek telnek hangtalan
Értelmetlen fájdalommal telten
Zavartalan
Lélekgyilkos malom.

Ki rontott először ki tudja már
A félelmünk foglyai lettünk, a múlt
Mélabúba zár
Kószálok a fagyott avaron

Elfeledtem már milyen az - vágyni
Magamat, kapcsolatunkat sajnos
Rosszabbá válni
Nap mint nap hagyom

Őrzőm dühe oly vészjóslón elvakult
Menekülnék feledni Téged, de
Barátságunk megfakult
Képeit hasztalan zavarom

Nem tudom oly jó voltál-e tényleg
Mint amilyennek Rád emlékszem
De a szomorú mérleg
Hogy hiányzol sokszor és nagyon

Képtelen lettem járni emelt fővel
Büszkén és emberként hisz
Elvett tőlem
Egy esztelen hatalom

Sosem leszel többet mellettem
Meg sem fogsz ismerni joggal, mert
Helyetted
A gyilkost öleli a karom.

Üvölthetek és sírhatok, de félek
Meg már sosem tudhatom
milyen lett volna az élet
Veled vajon...