Pontosan három éve mondtam igent, ellenben Titusszal. Hogy jó döntés volt-e? Nincsenek jó döntések, vagy jó események, csak szeretnénk hinni, hogy minden fehér vagy fekete. A dolgok egyből sosem mutatják meg a valódi arcukat.

Hogy miben jó? Megtanultam tűrni, tanultam nagy adag diplomáciát, megtanultam veszíteni. Felelősséget vállalni, a döntésekért és a nemdöntésekért. Megkaptam a legcsodálatosabb lényt, a lányomat, és így egy itt tartó erőt, hogy soha nem adhatom fel.

Hogy helyes volt-e? Az értékrendem szerint igen, és mint azóta rájöttem, nem az a fontos, hogy az értékrended milyen (ez 'csak' eldönti a jövőd folyamának alakulását), hanem hogy tudsz-e e szerint élni. Mert a lelkiismereted tiszta lesz, és nyugodt szívvel fogod elhagyni ezt a világot a játék végén. Legalábbis hiszek ebben.

Hogy kellemes volt-e? Többségében nem. De nem is mosópor reklám vagyok akinek a dolga, hogy elhitesse, hogy minden perc boldog. Egyszer hallottam egy számomra véleményvezér figurától, hogy "tessék elfogadni, márpedig az élet nehéz".

Persze kételyek vannak. És egy esős, borús éghajlatú helyen csak hited marad Számodra, hogy lehet jobb. És a nap majd csak kisüt néha.

Mert csak a hited marad, hogy jó helyen vagy, főleg ha látod, hogy a társad a végletekig demagóg. Csak a hited marad, hogy ahogyan változol, majd ő is jön utánad. Ha nem, akkor lemarad, és társak lesztek csak egy közös magányban.

Demagóg, mert elvárja, hogy megértő, segítőkész, toleráns, udvarias és empatikus legyek - de csak vele. Legyenek az értékeim családcentrikusak - de csak az Ő és kicsi lányunk irányába, más családtagok iránt ne. Egzisztenciális biztonságot vár el, de az árát nem hajlandó megfizetni - hisz két dolgot: a tőle elvont időt és a kapcsolati tőkét, ennek kialakítását és ápolását nem tűri. Egy szelektív attitűdöt vár el, hogy a nap csak rá süssön. Elvárható? Egy természeti csoda csak számodra legyen szép?

Ez a folyamat meghasonláshoz vezet, legalábbis ha hagyod, hogy erőt vegyen rajtad a megfelelni vágyás. Nálamnál durvább körlümények között talán még a skizofréniához is elegendő lehet.

Hiszen én úgy tekintem, hogy megfizetem az árat, hogy az értékrendemnek megfelelően élhessek - családi kötelékben, jóban-rosszban.Az, hogy közben eltorzulok, csak egy fizetendő tétel a sok közül. Fejlődök, hogy ez egy degeneratív vagy egy konstruktív fejlődés, az belülről nem lehet megítélni.

A visszacsatoló személyek pedig kiestek a képletből. Ha lenne is mit elmondanom, sincs már kinek. Azok pedig, akik megmaradtak, gyakolatilag túl közel vannak, hogy pártatlanul és objektívan rátekinthessenek az életemre, illetve az ő attitűdjüket is befolyásolnám.

Az új kapcsolatok kialakításában gátol az, hogy rettentő nehezen bízom meg bárkiben - tüskés lettem, ez van. Mindenkiben megbízok addig a szintig, ameddig kénytelen vagyok - de nem tovább. Valamint az új kapcsolatok kialakításának gátja maga a párkapcsolat, a társam elvárásaival, valamint az ebből fakadó önkontroll is.

Tudom azt, hogy van a világon olyan lény, akivel sokkalta közelebb tudnék kerülni, a másik felem lehetne. Aki nem félelemkeltéssel és büntetéssel operálna, aki az elvárható őszinteséget nem bűntudatkeltéssel, hanem megértéssel jutalmazná, aki az ágyban vágy és nem 'érdemek' alapján közeledne.

De az értékrendem nem engedi őt megismerni, a racionális oldal mindent elkövet, hogy kizárja ezt a lehetőséget. A nőkkel történő kommunikációmat ez miatt és a párom elvárásai miatt a minimálisra redukáltam, akkor is általában a megjátszott szerep miatt félszegen teszem, de mégis félelemmel telten futok neki minden napnak, ha sérült és szétesett vagyok, hiszen ismerem magam: ilyenkor szomjazom a kedvességre és megértésre, és aki ezt megadja, annak vége - így estem szerelembe kamaszként először, és a jelenlegi kapcsolatom alatt a főiskolán. De tudom azt is, hogy ezek csupán félreismert érzelmek. Mint amikor a szomjúságod éhségnek érzed, és nem csillapodik, csak ideiglenesen - hisz innod nem sikerült. Nem akarom szétzilálni a családomat egy félreismert érzés mentén, a másik oldalam viszont mindent a sutba dobna negyedóra boldogságért - és ez a bűntudat lassam égő tüzét táplálja hosszan parázsló keményfa hasábokkal.

Komplex, és egyelőre átláthatatlan rendszer vagyok - önmagam sem értem, de mégis elvárom, hogy megértsek másokat. Én is demagóg vagyok ugye? Menjünk inkább ünnepeljük meg, hogy immár 3 éve vagyonközösséget alkotunk...